A Nyugat-Dunántúl kulturális-turisztikai központja lesz

2012. augusztus 10. (péntek)

1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a keszthelyi Festetics-kastély korszerűsítésére a Helikon Kastélymúzeum Nonprofit Kft. A kiemelt turisztikai beruházás részleteit pénteken sajtótájékoztató keretében mutatta be Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője és Pálinkás Róbert, a kastélymúzeum ügyvezetője.

A projekt támogatásáról augusztus 8-ai ülésén döntött a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság. A keszthelyi beruházás fő célja a Festetics-kastély vonzerejének továbbfejlesztése, a „Festetics-örökség” hatékonyabb kiaknázása, és korszerű fejlesztések, szolgáltatások megvalósítása. Az eddig kihasználatlan lehetőségek feltárásával, épületfelújításokkal, integrált látogatómenedzsment-rendszer kialakításával, valamint új arculat és brand megteremtésével olyan komplex turisztikai attrakció jön létre az ország kiemelkedő műemlékegyüttesében, mely mindenben megfelel a 21. századi fogyasztói trendeknek.

Új köntösben az Amazon

A projekt legjelentősebb eleme mintegy 900 millió forintos építési költséggel az egykori Amazon Szálló turisztikai hasznosítása, a leromlott műemlék épület megmentése. A helyreállítási munkák során szempont az eredeti forma és szerkezet megőrzése, emellett az akadálymentesség feltételeinek is megfelel majd az épület. Itt kap helyet új állandó kiállításként a „Főúri utazások kiállítás és Veteránautó Látogatóközpont” – életképek, járművek és egyéb tárgyak bemutatásával, interaktív termekkel, valamint szimulátorral. A házban egy kulturális programok számára alkalmas, a rendezvényterem mellett tálalókonyhával és vizesblokkal is kiegészülő multifunkcionális rendezvényhelyszín kialakítását is tervezik.

A romos szálló régóta csúnya „sebhely” Keszthely belvárosában; felújítása méltó kiegészítése lesz az önkormányzat jelenleg is zajló nagyszabású városrehabilitációs programjának.

Lepkeház és parkfejlesztés

A kastély parkjában nem csupán kertépítészeti munkák zajlanak majd. Új látnivalóként lepkeház és növényház is része lesz a látogatási útvonalnak: a dús, trópusi dzsungel több szinten, fapallós ösvényen és galériahídon lesz megközelíthető. A lepkeházban különleges hibiszkuszok és trópusi lepkefajok kapnak helyet, etetőkkel és keltető terráriummal, melynek segítségével a látogatók is nyomon követhetik az állatok fejlődését. Az épület fűtését korszerű energetikai megoldások biztosítják.


Új kiállítószárny a kastély főépületében

Új kiállítótérrel bővül a kastély enteriőr kiállítása, a jelenlegi titkárság és igazgatói iroda újra a látogatókat fogja szolgálni. Kialakításra kerül a Festetics család tagjait bemutató Festetics Arcképcsarnok, amely a mecénás, a közjóért tenni akaró, innovátori tevékenységüknek állít emléket. Megújulnak az állandó kiállítások és új tárlatokkal is kiegészülnek: a felfrissített „Főúri életforma” 18 terme és a Helikon Könyvtár egyedülálló anyaga mellett hamarosan a magyar hercegi családokat bemutató kiállítás várja a látogatókat.
A kastély pincéjében működő bormúzeum is új látogatóterekkel bővül: Bakonyi Károly emlékszobát alakítanak ki a magyar szőlőnemesítés neves keszthelyi szakembere tiszteletére.

Komplex turisztikai kínálat

A kastély homlokzatának felújítása mellett a múzeum toronykilátóval, időszakos kiállítótermekkel és rendezvényterekkel, pihenőteremmel, valamint csomagmegőrzővel bővül. A vendéglátás minőségi fejlesztése érdekében nagyobb kapacitású, megnövelt kiszolgálótérrel rendelkező kávézó létesül a főépületben. Pincétől az első emeletig akadálymentes lift közlekedik majd, új vizesblokkot alakítanak ki, és bővítik a pénztárat is. Megújul a látogató útvonal, különválik a bejárat és a kijárat, valamint új, a kor színvonalának megfelelő múzeumi ajándékbolt kerül kialakításra.

A Vadászati Múzeum előtti kertrendezés és játszótér kialakítása is része a projektnek; a játékelemek az állandó és időszaki kiállítások témáihoz igazodnak majd.

A látogatóbarát környezet fejlesztését szolgálják a különböző interaktív eszközök, visual guide és okostelefonos vezetés kialakítása, valamint turisztikai információs pont létesítése megyei és térségi vonzerőleltárral. Az új programpolitika bevezetésével a tervek szerint mérsékelhető a szezonalitás, és egész évben vonzó kínálatot nyújt majd a múzeum.

A fejlesztés során kialakuló komplex turisztikai attrakció – mely egyedülálló élményt nyújt – növeli a kastély vonzerejét, ezáltal várhatóan látogatószámot is. A projekt közvetve hozzájárulhat a Keszthelyen és környékén eltölthető tartózkodási idő emeléséhez, így adva további lendületet a térség turizmusának és gazdaságának.

A támogatási szerződés megkötésére előreláthatólag még idén ősszel sor kerül, a kivitelezési munkálatok pedig a közbeszerzés lebonyolítása után, várhatóan a jövő év tavaszán kezdődhetnek.

A projektgazda köszönetét fejezte ki az előkészítésben részt vevő minden munkatársának, közreműködő szervezetnek, kiemelten a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt.-nek, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a térség egyik meghatározó turisztikai fejlesztése elindulhasson.

Projekt összköltsége: 1 819 666 367 Ft
Támogatás összege: 1 819 666 367 Ft
Támogatási intenzitás: 100%

Kapcsolódó cikkek:
Látogatható a Festetics-kastély pálmaháza
Helikoni éjszakák a Festetics-kastélyban
Minden eddiginél több előadás a Keszthelyi Nyári Játékokon
Éjjel is a Kultúra Magyar Városa Keszthely
Több mint 35ezren látták a Munkácsy-kiállítást Keszthelyen
Kisvasúttal a parkban
Széchenyi- és Kittenberger-emlékszoba nyílt a Vadászati Múzeumban