A nagymama

2025. május 18. (vasárnap) 19:00
Balaton SzínházTérképen mutasd


Csiky Gergely A nagymama című alkotása finom humorban, fordulatokban és érzelemben gazdag mű, mely már az első bemutatóján nagy sikert aratott.

A fiatalember, aki olasztanárnak jelentkezik a leánynevelő intézetbe, szerény viselkedésével és helyes pedagógiai elveivel elnyeri az intézet nevelőinek bizalmát. Csak Tódorka Szilárd tanár úr tudja, hogy ez a fiatalember… „báránybőrbe bújt farkas”, s nem más, mint az ifjú Szerémi gróf, aki az egyik növendék miatt vállalkozott erre a kalandra. Tódorka Szilárd, a régi nevelője ajánlotta be az intézetbe, mert nem tud semmit megtagadni volt tanítványától. Most azonban elhatározza, hogy mindent bevall Szerémi grófnénak, a fiatalember nagymamájának.

A Nagymama meglátogatja az intézetet, hogy megismerhesse az új „olasztanárt”. Négyszemközt kivallatja unokáját, hogy ki miatt „tanárkodik” itt. A Nagymama segíteni akarja a szerelmeseket, mert visszagondol saját szomorú történetére. Őt elválasztották szerelmesétől és boldogtalan volt egész életében.

De vajon sikerül-e a Nagymamának, hogy a fiatalok egymáséi legyenek, ki tudja-e bogozni a múltbéli igen összekuszált családi bonyodalmakat, ki-kire talál rá, s kivel lesz boldog: erről mesél a darab.

Jelmez: Vesztergombi Anikó
Díszlet: Perlaki Róbert
Koreográfus: Hevesi Anna
Zenei vezető: Rátonyi Róbert
Rendező: Moravetz Levente

Szereposztás:

Szerémi grófné KÁLLAY BORI
Ernő, unokája KOVÁCS SZILÁRD
Örkényi Vilmos, nyugalmazott ezredes FARAGÓ ANDRÁS
Kálmán BARKÓCZI SÁNDOR
Piroska PACSKÓ DORKA
Tímár Karolin, nőnevelő intézet tulajdonosa VÖRÖS EDIT
Márta Haraszti Elvira
Tódorka Szilárd, tanár az intézetben KISS ZOLTÁN
Langó Szerafina, nevelőnő az intézetben TEREMI TRIXI
Koszta Sámuel, tábori lelkész SZIRTES GÁBOR
Galambosné HALÁSZ ARANKA
Aranka CSÁPENSZKI NIKOLETT
Krisztina UNGER VANDA
Pincér HÁBEL FERENC

 

Forrás: Goldmark Károly Művelődési Központ

A nagymama

Teljesítsd a kihívásokat!

Ha már Keszthelyen jársz, akkor töltsd le a díjnyertes HELLO Keszthely mobil-appot és gyűjtsd be a jutalmakat! Bővebben

App Store Google play
Helyiek kiváltsága
Helyiek kiváltsága
Igazold, hogy Keszthelyen vagy a környéken laksz.
Szendrey Selfie
Szendrey Selfie
Találkozz a múzsával!
Keleti ízek
Keleti ízek
Válassz egyet a thai fűszeres tészták közül!
Pumpapálya tesztelés
Pumpapálya tesztelés
Bringára Keszthely!
+19Kihívás vár
még rád
11 900 Ft-tólJegyvásárlás

Információk

Térképen mutasd

8360 Keszthely, Fő tér 3.

Elérhetőségek

Belépőjegyek és jegyvásárlás

  • 11 900 Ft
  • Fizetési lehetőségek: Bankkártya (Visa, Master Card), Készpénz: forint

Szervező