Színházi előadás

Segítség, Építkezem! – Lengyel Tamás ÚJ vígjátéka

8360 Keszthely, Fő tér 3.

Február 2-án Lengyel Tamás ‘Segítség, Építkezem!’ című vígjátékát tekinthetik meg az érdeklődők a Balaton Színházban.

Időpont: 2027. február 2. (kedd) 19:00
Helyszín: Balaton Színház

Hogyan jut el egy mások által sikeresnek mondott, Jászai Mari-díjas színész addig, hogy összeütközésbe kerüljön a rendőrséggel és egy éjszakát a fogdán töltsön?

Ennyire ne szaladjunk előre, illetve…kezdjük az elején.

Ha valaki mostanában volt osztálytalálkozón, és 35 évesnél idősebb, akkor pontosan tudja, hogy egy idő után ezek már nem arról szólnak, hogy ki, mit ért el az életben, vagy ki hízott felismerhetetlenre, hanem közös traumafeldolgozós csoportterápiává alakul az egész beszélgetés.

Ilyenkor három dolog van, amit mindenki fel szokott hozni, nemtől függetlenül.

A gyerek, a válás, és a harmadik pedig egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül a LAKÁSFELÚJÍTÁS.
A felújítás olyan, mint a randi egy szőkével egy drága étteremben: sokáig félsz belevágni, megőrülsz, amikor meglátod a számlát és a végén…

„Lengyel Tamás vagyok, 48 éves, színész, producer, FELÚJÍTÁSTÚLÉLŐ. Ez az én történetem.”

Írók: Beke Dániel, Prazonvszky Dániel, Bíró Péter, Pataki E. Balázs
Script supervisor: Fehér Boldizsár
Hála és köszönet: Nékám Petra, Aradi Tibor
Rendezte: Horváth János Antal

Forrás: Goldmark Károly M. K.

8360 Keszthely, Fő tér 3.

Ne maradj le a legjobb ajánlatokról!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj elsőként az újdonságokról, akciókról és inspiráló úti tippekről!