Szent István Filharmonikusok és Purcell Kórus

2025. április 24. (csütörtök) 19:00
Balaton SzínházTérképen mutasd


A Filharmónia bérlet előadásai között a Szent István Filharmonikusok és Purcell Kórus.

2024-2025-ös évadban ismét négy nagyszerű koncerttel szolgál a Balaton Színház és a Filharmónia Magyarország a keszthelyi zenei közönségnek. Olyan kivételes fellépőket hallhatunk majd, mint a Budapesti Fesztiválzenekar, a Anima Musicae Kamarazenekar, Szent István Filharmonikusok és Purcell Kórus vagy a Jazzation Acappella Együttes.

Mozart ,,Nagy’ operája

Bár Mozart operái között először talán A Varázsfuvola, a Figaro házassága vagy a Don Giovanni jut eszünkbe, Mozart sokáig „Meine große Oper – Az én nagy operám” néven emlegette az Idomeneót. Megvolt erre az oka, hiszen bár apja intenciójára már gyerekkorában is írt operákat, ez volt az első olyan mű, amelyben elkezdte kezébe venni az irányítást – mint azt a történelem megmutatta, nemcsak a saját operája, hanem az egész operairodalom fejlődése felett. Az Idomeneo történte sok tekintetben fontos dokumentum. Egyrészt klasszikus opera seria, olaz nyelven és antik történettel, másrészt ez volt az első olyan Mozart-opera, amelynek megalkotása kapcsán az akkor 24 éves Mozart komolyan beleszólt a szövegkönyv megírásába, és heves vitái támadtak az énekesekkel is, akik természetesnek vették, hogy a szerző az ő kényelmüket szolgálja, Amiről már itt is meggyőződhetünk, az Mozart drámaérzéke. Már a nyitány is szakít a barokkos és olaszos hagyományokkal, és elsősorban a drámát helyezi előtérbe, és később is a karakter- és érzelemábrázolás van első helyen, nem pedig az öncélú virtuozitás vagy az előre gyártott formai konvenciók uralma. És bár ,,az operák operáját” a Figaróban vagy a Don Giovanniban írta meg, az odavezető út fontos mérföldköve volt az Idomeneo, melyet mára méltatlanul elfeledtek.

Előadók

Szent István Filharmonikusok
Purcell Kórus
Ilia – Ella Smith (szoprán)
Elettra – Szutrély Katalin (szoprán)
Idamante – Balogh Eszter (mezzoszoprán)
Idomeneo – Komáromi Márton (tenor)
Arbace – Megyesi Zoltán (tenor)
vezényel: Vashegyi György

Műsor

Mozart: Idomeneo

Forrás: Filharmónia Magyarország

Szent István Filharmonikusok és Purcell Kórus

Teljesítsd a kihívásokat!

Ha már Keszthelyen jársz, akkor töltsd le a díjnyertes HELLO Keszthely mobil-appot és gyűjtsd be a jutalmakat! Bővebben

App Store Google play
Belvárosi köröző
Belvárosi köröző
Sétálj a történelmi belvárosban!
Tavirózsa
Tavirózsa
Fürödj a Hévízi-tóban!
Bookie
Bookie
Szelfizz könyvekkel!
Bakonyerdő túra 2 keréken
Bakonyerdő túra 2 keréken
Tekerd le az egyik legszebb útvonalat!
+26Kihívás vár
még rád
5 900 Ft-tólJegyvásárlás

Információk

Térképen mutasd

8360 Keszthely, Fő tér 3.

Elérhetőségek

Belépőjegyek és jegyvásárlás

  • Bérletárak: 16 400 Ft; 18 900 Ft
  • Jegyárak: 5 900 Ft; 6 900 Ft
  • Új bérlet 2024. október 4-ig, az első hangversenyig váltható.
  • Jegyekkel kapcsolatos tájékoztató
  • Fizetési lehetőségek: Bankkártya (Visa, Master Card), Készpénz: forint

Szervező