Kis-Balaton Látogatóközpont
8360 Keszthely, Tőzegtelep 5.
A Kis-Balaton Látogatóközpont elsődleges célja a fokozottan védett Kis-Balaton természeti értékeinek bemutatása.
A Kis-Balaton Látogatóközpont gyönyörű környezetben vár a Keszthelyhez tartozó Fenékpusztán egész évben. Interaktív kiállításokon keresztül megismerhetjük Fekete István regényeinek helyszínét, a Kis-Balaton élővilágát, részt vehetünk szakvezetéseken, túrákon, evezhetünk a Zala folyón.
Mindent a Kis-Balatonról
A Kis-Balaton Európai viszonylatban is kiemelkedően értékes vizes élőhelyünk, amely egykor a Balaton szerves részét, egyik medencéjét képezte, egészen a vízszabályozásig. A 2020-ban nyílt, egész évben nyitva tartó Látogatóközpont bemutatja kialakulását, történetét, állat- és növényvilágát (köztük több száz féle madarat), mely Fekete István Tüskevár regényének szerves részét képezi.
Érdekesség
Fekete Istvánt, számos ifjúsági könyv, regény, állattörténet íróját általános iskolás korunktól kezdve ismerjük, Jókai Mór után minden idők legolvasottabb magyar íróját tisztelhetjük benne, akinek műveit több mint tíz nyelvre lefordították. Legismertebb regényei a Vuk és a Tüskevár, utóbbi a Kis-Balaton környéki nádasban játszódik, Matula bácsi kunyhójában és környezetében.
A látogatóközpont szemlélete modern, eszközei interaktívak, így megtekintése családi programnak is tökéletes, hisz minden korosztályt megszólít. A látogatóközpont előtt játszótér is várja a gyermekeket, körükben kedvelt az épület tetején végighúzódó, egyedi tanösvény. Az élményt mozizás teszi teljessé. Ha megéheznénk, megszomjaznánk, étteremben van lehetőségünk étvágyunkat csillapítani.