Kis-Balaton Látogatóközpont

A Kis-Balaton Látogatóközpont gyönyörű környezetben vár a Keszthelyhez tartozó Fenékpusztán egész évben. Interaktív kiállításokon keresztül megismerhetjük Fekete István regényeinek helyszínét, a Kis-Balaton élővilágát, részt vehetünk szakvezetéseken, túrákon, evezhetünk a Zala folyón.


A Kis-Balaton Látogatóközpont gyönyörű környezetben vár Keszthely mellett, Fenékpusztán egész évben. Interaktív kiállításokon keresztül megismerhetjük Fekete István regényeinek helyszínét, a Kis-Balaton élővilágát, részt vehetünk szakvezetéseken, túrákon, evezhetünk a Zala folyón.

Mindent a Kis-Balatonról

Interaktív kiállítás, családoknak is

A Kis-Balaton Európai viszonylatban is kiemelkedően értékes vizes élőhelyünk, amely egykor a Balaton szerves részét, egyik medencéjét képezte, egészen a vízszabályozásig. A 2020-ban nyílt, egész évben nyitva tartó Látogatóközpont bemutatja kialakulását, történetét, állat- és növényvilágát (köztük több száz féle madarat), mely Fekete István Tüskevár regényének szerves részét képezi.

Kedves személyzet, kisgyerekeknek nagyon szép, új játszótér. Az épület tetején is tanösvény. A benti kiállítás nagyon érdekes, jól összeszedett. Különösen tetszett a beporzók rész. Minden gyerekbarát, interaktív. A kisfilmet se hagyjátok ki, mert nagyon jó összeállítás. A Kis-Balaton élővilágát mutatja be évszakonként.

Angol GabiHelyi idegenvezető

Érdekesség Fekete István, író kis-balatoni házaÉrdekességFekete Istvánt, számos ifjúsági könyv, regény, állattörténet íróját általános iskolás korunktól kezdve ismerjük, Jókai Mór után minden idők legolvasottabb magyar íróját tisztelhetjük benne, akinek műveit több mint tíz nyelvre lefordították. Legismertebb regényei a Vuk és a Tüskevár, utóbbi a Kis-Balaton környéki nádasban játszódik, Matula bácsi kunyhójában és környezetében.

A látogatóközpont szemlélete modern, eszközei interaktívak, így megtekintése családi programnak is tökéletes, hisz minden korosztályt megszólít. A látogatóközpont előtt játszótér is várja a gyermekeket, körükben kedvelt az épület tetején végighúzódó, egyedi tanösvény. Az élményt mozizás teszi teljessé. Ha megéheznénk, megszomjaznánk, étteremben van lehetőségünk étvágyunkat csillapítani.

Tipp látogassa meg a Fekete István emlék-házatTippFedezd fel a Kis-Balatont! A Látogatóközpont szakvezetéseket szervez a Diás-sziget Fekete István-emlékhelyhez és Matula-kunyhóhoz, valamint a Kis-Balaton egyéb helyszíneihez. Lehetőségünk van evezni a Zala folyón is.

Megközelítés

Fenékpuszta Keszthely egyik településrésze, a városból Balatonszentgyörgy irányába kell tartanunk, ha autóval érkezünk, majd a 71-es útról Sármellék irányába a 76-os útra kanyarodni körforgalomnál. A látogatóközpontot biciklivel is megközelíthetjük, szintén a déli part felé kell haladnunk, egy tábla jelezni fogja a fenékpusztai Madárgyűrűzőt követően, hogy az autóúton átkelve tudunk tovább haladni a látogatóközpont irányába.

Információk

Térképen mutasd

8360 Keszthely, Tőzegtelep 5.

Elérhetőségek

Nyitva tartás

  • Március 15. - November 01.
  • Átmenetileg zárva: Nyitás március 15.
    • szombat (ma) Zárva
    • vasárnap Zárva
    • hétfő Zárva
    • kedd Zárva
    • szerda Zárva
    • csütörtök Zárva
    • péntek Zárva

Közösségi oldalak

Teljesítsd a kihívásokat!

Ha már Keszthelyen jársz, akkor töltsd le a díjnyertes HELLO Keszthely mobil-appot és gyűjtsd be a jutalmakat! Bővebben

App Store Google play
Parkolj ingyen 2024-ben is!
Parkolj ingyen 2024-ben is!
Spórolj velünk! Parkolj ingyen napi 1 óráig 2 autóval 2024-ben is.
Végig a Sétálón
Végig a Sétálón
Nézd meg mit rejt Keszthely szíve!
Kövesd a grófot
Kövesd a grófot
Sétálj Keszthely belvárosában!
Dobókocka
Dobókocka
Felnőtt megőrző szombatonként
+26Kihívás vár
még rád

Ez is érdekelhet

Festetics-kastély

Festetics-kastély

A Festetics Kastély parkja

A Festetics Kastély parkja

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Összes Szabadidő