A Keszthely szívében található Átrium Apartman az 1-2 gyermekkel érkező családoknak a legideálisabb választás a kultúra közelében.
Az apartmanból kilépve közvetlenül a város fő terére jutunk. Így a piac, éttermek, élelmiszer bolt és a Sétáló utca gyakorlatilag helyben vannak.
A szállás alagsori fekvése biztosítja a kellemes hőmérsékletet klimatizáció nélkül is, illetve, hogy azt, hogy forgalomból semmi nem hallatszik be, ami zavarhatná a pihenést. A jól felszerelt konyhában mikrohullámú sütő, kenyérpirító, főzőlap, hűtőszekrény és kávéfőző is található. Az apartmanban wifi és kábel TV felel a szórakoztatásért.
A város szívében
Mivel az apartman a Keszthelyi Fő téren található, szinte az összes kulturális látványosság karnyújtásnyira fekszik. A Fő térről elindulva egyből a hangulatos Sétáló utcán találjuk magunkat, amelyen végig érve a Festetics kastélyhoz érünk. A Kastélypark és a körülötte található múzeumok, kiállítóterek akár több napra elegendő programot szolgáltathatnak a legkisebbektől a legnagyobbakig, bárkinek.
Strand és Móló
A Városi strand kb. 15 perc sétával elérhető, java részt árnyat adó fák alatt sétálva. Autóval, kerékpárral pedig mindössze 6-7 percre rövidíthető az út idő. A strandbejárat közvetlenül a Móló szomszédságában található, ahol számtalan lehetőségünk nyílik a szórakozásra a strandoláson túl. A pavilonsoron büfék és üzletek találhatóak, mellette vízi játszótérrel az Energia téren. Felülhetünk az Keszthelyi Óriáskerékre, hűsölhetünk az árnyékot adó fák alatt, míg gyermekeink egy izgalmas játszótéren kapcsolódnak ki a parton. Sőt, a Mólóra kisétálva nem csupán a vitorlásokat csodálhatjuk meg, hanem akár vízre is kelhetünk a Nosztalgia Sétahajóval.
Parkolás
Mivel a központban a fizetős parkolóhelyeken is maximum 3 óra a várakozási idő, a szállásadó szívesen elkalauzol bennünket a legközelebbi ingyenes parkolóhelyre, amely mindössze 400 méterre található.
Megközelítés
Az Erzsébet királyné útja vezet egyenesen az apartmanhoz.
Keletről a Tapolcai úton a lámpáknál balra fordulva a Lovassy Sándor utcára érünk, ahonnan a Kazinczy utcán a Helikon parkig haladva az Erzsébet királyné útjára érünk.
Ha Balatonszentgyörgy felől közelítjük meg Keszthelyt, a Fejér György úton, majd a Kossuth Lajos úton kell haldnunk. A Kossuth Lajos utcáról a Balatoni Múzeum mellett jobbra ráfordulunk a Mártírok útjára és a Kazinczy utcán át elérjük a Erzsébet királyné útját.