Georgikon Majormúzeum

A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár filiáléja, üde színfolt Keszthely város szívében, változatos témájú kiállításaival ideális helyszín tartalmas kikapcsolódáshoz a család minden tagja számára.


Ismerd meg az egykori majorság mindennapjait

A major története

A Festetics György gróf által 1797-ben Keszthelyen alapított Georgikon volt Európa első önálló agrár-felsőoktatási iskolája. A tanintézet számára a major biztosította a gazdálkodás és gyakorlati oktatás feltételeit, ma kiállítások színterei a két hektáros birtokon elhelyezkedő egykori épületek. A Georgikon alapításának 175. évfordulóján, 1972-ben tartották a múzeum ünnepélyes megnyitóját.

Érdekesség szántógép bemutatása a Georgikon MajormúzeumbanÉrdekességAz iskolát 1801-ben József nádor avatta fel ünnepélyesen, ekkor ő maga is felszántott egy kis részt, a pillanat megörökítése az első Georgikon érmen látható.

Látnivalók

A magtár épületében bepillantást nyerhetünk a cselédek életébe, tanulmányozhatjuk a Balaton-felvidék borászati- és szőlészeti kultúráját, nyomon követhetjük a keszthelyi agrárszakoktatás fejlődését és láthatjuk a gabonatisztítás-, tárolás- és mérés, valamint a növénytermesztés eszközeit. Az állattenyésztés történtét bemutató kiállításnak az egykori lóistálló épülete ad otthont. Az egykori kádár-, kovács-, bognárműhelyek berendezését is megtekinthetjük. Értékes darabjai a múzeumnak az egykori mezőgazdasági munkák során használt gépek.

“A mezőgazdasági múzeumrész tárlatai nagyon gazdagok kiállítási anyagban. Több önálló tevékenység és mesterség kerül bemutatásra.
Rendkívül különleges az egész múzeum kialakítása, hogy a gazdasági épületek lettek berendezve.
Családoknak is jó kirándulási, kikapcsolódási program lehetőség, mivel hatalmas játszópark és állatsimogató lett kiépítve.”

Fodor IstvánHelyi idegenvezető
Kedvencünk Fowler-féle gőzgép a Georgikon Majormúzeumban, működés közbenKedvencünkA major egyik legizgalmasabb kiállítási darabja az eredeti, napjainkban is működőképes Fowler-féle gőzgép, amelyet jelesebb ünnepeken, géptalálkozókon szoktak beindítani.

Gyermekeknek

Ha gyermekkel érkezünk, ne féljünk attól, hogy a legkisebbek unatkozni fognak, ugyanis biztonságos környezet és gyermekbarát szolgáltatások várják őket is. A kiállítóhely 2021-ben elnyerte a Családbarát múzeum címet! A múzeum kéthektáros területe játéktérként is használható.

Tipp gyerekek a Georgikon Majormúzeumban kipróbálhatják a játszópajtátTippA játszópajta érdekes lehet a mai gyermekek számára, hisz egykor a parasztgyerekek a puha szénában heverésztek, bújócskáztak, ma lehetőség van a pajtában elhelyezett mászókötelek, függeszkedők, bordásfalak segítségével ezt az önfeledt játékot átélni.

Nem biztos, hogy akár az emeletes házban felnövők valaha is találkoztak talicskával, kordéval, míg régen nagy mókának számított tologatni egymást a paraszti udvarhoz tartozó segédeszközökön. Érdemes ezeket is kipróbálni a majorban!

Programok a majorban

A múzeumi kínálatot tavasztól őszig számos rendezvény színesíti. Majorbéli húsvéti piknik, gyereknap, múzeumok éjszakája, kulturális örökség napjainak programjai várják az érdeklődőket, a majorban az év a Márton-napi őszbúcsúztatóval zárul. A nagyobb rendezvények mellett rendszeresen vannak múzeumpedagógiai foglalkozások, amelyek tematikája széles skálán mozog. A részt vevők megismerkedhetnek a méhészkedéssel, a háztáji állattartás módjaival, az élménygazdaság élővilágával, részt vehetnek majorbéli öttusán. Nagy népszerűségnek örvend a majorbéli testnevelés, mely keretében a diákok megismerhetik régi idők játékait, a kötélhúzás izgalmát, valamint megtanulhatnak csapatban dolgozni.
ÉrdekességMég többet szeretnél tudni Keszthely múltjáról? Akkor a KESZTHELYI TÖRTÉNETEK című könyvet neked írták, szerezd be a sétáló utcai Tourinform irodában!

Megközelítés

A majormúzeum a belvároshoz és a Festetics Kastélyhoz is közel található, az autóval érkezők a múzeum területén ingyenesen tudnak parkolni, biciklitároló is rendelkezésre áll a két keréken érkezők számára.

Információk

Térképen mutasd

8360 Keszthely, Bercsényi Miklós utca 65-67.

Elérhetőségek

Nyitva tartás

  • Április 01. - November 30.
  • Átmenetileg zárva: Nyitás április 01.
    • vasárnap (ma) Zárva
    • hétfő Zárva
    • kedd Zárva
    • szerda Zárva
    • csütörtök Zárva
    • péntek Zárva
    • szombat Zárva

Közösségi oldalak

Teljesítsd a kihívásokat!

Ha már Keszthelyen jársz, akkor töltsd le a díjnyertes HELLO Keszthely mobil-appot és gyűjtsd be a jutalmakat! Bővebben

App Store Google play
Balaton-parti lábrongyoló
Balaton-parti lábrongyoló
Végig a keszthelyi Balcsi-parton
Festeticsek öröksége
Festeticsek öröksége
Találd meg a titkos átjárót a kincshez!
Pumpapálya tesztelés
Pumpapálya tesztelés
Bringára Keszthely!
Vérangyal
Vérangyal
Segíts másokon, adjál vért a kórházban!
+26Kihívás vár
még rád

Ez is érdekelhet

Festetics-kastély

Festetics-kastély

A Festetics Kastély parkja

A Festetics Kastély parkja

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Összes Szabadidő