Szigetfürdő

A Balaton egyedülálló Szigetfürdő épülete 1864 óta várja a fürödni vágyókat Keszthelyen. A Városi Strandról megközelíthető, századfordulós hangulatot idéző fürdőház a város egyik legjellegzetesebb látnivalója, ahol kabinok, napozó stég biztosítják a fürdőzők teljes kényelmét.


A Szigetfürdő régen és ma

Története

Az első vízre épített fürdőház 1864-ben készült el, 1880-as években építették hozzá az első kerek fürdőszigetet, majd díszes bejárattal két szigetből álló fürdővé bővítették. Érdekesség, hogy egykor a hölgyek és a férfiak egymástól elkülönülve napoztak, fürödtek.  A szigetfürdő gondozása 1890-ben került Balaton Fürdő Rt. tulajdonából a városhoz. A fürdő fenntartásához a Festetics család is hozzájárult. Az 1950-es években meglehetősen rossz állapotba került az épület, ám ahelyett, hogy felújították volna, lebontották, majd vasból és betonból építették újjá. A 2000-es évek második felében több ütemben állították vissza az eredeti arculatot. Az épület kívülről korhű, felszerelése és belseje kielégíti a modern kor igényeit. 2017-ben a két torony újjáépítésére került sor, valamint új díszkivilágítást kapott az épület, így az esti órákban is gyönyörködhetünk benne.

A Szigetfürdő ma

A vízre épített fürdőház felszereléséhez hozzátartoznak a felújított, bérelhető kabinok, a korszerű mosdóhelyiségek, zuhanyzók, valamint 2 napozó stég, amiről rögtön úszó mélységbe merülhetnek a fürdőzők. Ha megéheznénk a vízben, vagy megszomjaznánk, büfé kínálata segít csillapítani étvágyunkat, enyhíteni szomjunkat.

Keszthely vízre épített fürdőházaTippAz impozáns épület sokak kedvelt fotózási helye. Bár mindig csodálatos, a legszebb napfelkelte és naplemente idején, így érdemes ezekhez az időpontokhoz igazítani a fényképek készítését.

A Balaton-part szívében…

Ha már a Szigetfürdőn járunk, vegyük igénybe a Városi Strand nyújtotta szolgáltatásokat, ahol vízi élménypark, Kajak-kenu pont, sportpályák, csúszda, Balaton alakú medence várnak minket! Strandolás után tegyünk egy sétát a parton, csodáljuk meg az Óriáskerékről a Balatont és Keszthelyt, vagy sétahajókázzunk egyet!

Belépőjegy

A strandon vásárolhatók kedvezményes jegyek, 18 óra után 50% kedvezménnyel fürödhetünk. Fizethetünk SZÉP-kártyával, bankkártyával, készpénzzel is, igénybe vehető a West-Balaton kártya is.

TippFedezd fel szezonon kívül a Szigetfürdőt! Sokan keresik fel a hangulatos épületet ősztől tavaszig, nem véletlenül, a balatoni naplemente innen a legvarázslatosabb.

Információk

Térképen mutasd

8360 Keszthely, Balaton-part

Elérhetőségek

Nyitva tartás

  • Június 08. - Szeptember 01.
  • Átmenetileg zárva: Nyitás június 08.
    • szombat (ma) Zárva
    • vasárnap Zárva
    • hétfő Zárva
    • kedd Zárva
    • szerda Zárva
    • csütörtök Zárva
    • péntek Zárva

Teljesítsd a kihívásokat!

Ha már Keszthelyen jársz, akkor töltsd le a díjnyertes HELLO Keszthely mobil-appot és gyűjtsd be a jutalmakat! Bővebben

App Store Google play
Technika nyomában
Technika nyomában
Less be a technika világába!
Istenek itala
Istenek itala
Kóstold meg a keszthelyi Nektárt!
Robbanó kiscica
Robbanó kiscica
Bumm!
Nyertes dobás
Nyertes dobás
Nyerj egy meccset petanque-ban a Pethő Háznál!
+26Kihívás vár
még rád

Ez is érdekelhet

Festetics-kastély

Festetics-kastély

A Festetics Kastély parkja

A Festetics Kastély parkja

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Összes Szabadidő