Balaton Színház

A keszthelyi Fő téren található Balaton Színház egész évben színes programok, előadások, koncertek, kiállítások otthonaként szolgál.


A balatoni színjátszás otthona

Bérletes előadások

Keszthelyen a színházi élet kimagasló, közel 4000 bérletes látogatja a színházi előadásokat, minden korosztályból, hisz vannak felnőtt, gyermek, ifjúsági bérletek is. A megtekinthető előadások közt találunk színműveket, színjátékokat, zenés mesejátékokat egyaránt.

Élet a színházban: koncertek, előadások

Az épületben a Goldmark Károly Művelődési Központ munkatársai gondoskodnak a város művelődési és kulturális igényeinek kiszolgálásáról. Az intézményben számos alkotókör működik, munkáikból kiállításokat szerveznek. A bérletes előadások mellett más színházi előadások is szerepelnek a kínálatban, például dumaszínház, ismeretterjesztő előadások. Nagy népszerűségnek örvend a Legendás koncertek sorozat, mely keretein belül híres zenészek, zenekarok, például Andrea Bocelli fellépést is megtekinthet felvételről a hallgatóság. Nagy látogatottságú előadások közé tartozik az Újévi koncert, valamint a karácsonyi időszakban előadott Diótörő.  A Színház 2013-ban Pro Cultura Keszthely díjban részesült, 2015-ben Minősített Közművelődési Intézmény elismerést kapott. Ha a városban jársz, feltétlen keresd fel az intézmény kínálatát, biztos találsz majd valami kedvedre valót!

“Már többször voltam különböző rendezvényeken, mindig színvonalasan szervezett volt minden kivétel nélkül. Sok jó program, színház, előadóestek, koncertek, körmös bemutatók,stb.”

Stáb ZsuzsannaHelyi idegenvezető

A színház története

Keszthely első színháza 1910 után épült szecessziós stílusban, és egyben a város mozijának is helyet adott. A későbbiekben funkciója megváltozott, valamint külseje sem volt már a régi. Végül a kétezres évek elején újították fel Csontos Csaba tervei alapján oly módon, hogy visszaidézze az eredeti épületet, és egyben illeszkedjen a városképbe. Az építmény arculatát Schrammel Imre domborművei gazdagítják. Különösen szép tavasszal, az épület előtt álló japán cseresznyefák virágzása idején.

Megközelítés, parkolás

A Színház a város központi részén, a Fő téren található. Amennyiben autóval érkezünk, a szomszédos utcákban fizetős parkolást tudunk igénybe venni.

Tipp Balaton Színház közelében található Keszthely sok nevezetes épületeTippHa véget ért a színházi előadás, megtekintetted a kiállítást, ismerd meg az épület környezetét, csodáld meg a vele szemben található 250 éves gimnáziumot, a Városháza épületét, a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomot, és ne hagyd ki a Várkertet sem!

Információk

Térképen mutasd

8360 Keszthely, Fő tér 3.

Elérhetőségek

Nyitva tartás

  • Egész évben nyitva
  • ZárvaNyitás hétfő: 12:00
    • szombat (ma) zárva
    • vasárnap zárva
    • hétfő 12:00-17:00
    • kedd 12:00-17:00
    • szerda 12:00-17:00
    • csütörtök 12:00-17:00
    • péntek 10:00-14:00

Közösségi oldalak

Teljesítsd a kihívásokat!

Ha már Keszthelyen jársz, akkor töltsd le a díjnyertes HELLO Keszthely mobil-appot és gyűjtsd be a jutalmakat! Bővebben

App Store Google play
Balaton-parti lábrongyoló
Balaton-parti lábrongyoló
Végig a keszthelyi Balcsi-parton
Bakonyerdő túra 2 keréken
Bakonyerdő túra 2 keréken
Tekerd le az egyik legszebb útvonalat!
Technika nyomában
Technika nyomában
Less be a technika világába!
Festetics családi bringatúra
Festetics családi bringatúra
Kóstolj bele a Festetics-örökségbe kétkeréken!
+26Kihívás vár
még rád

Ez is érdekelhet

Festetics-kastély

Festetics-kastély

A Festetics Kastély parkja

A Festetics Kastély parkja

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Összes Szabadidő