Vízi játékpark

A keszthelyi Balaton-parthoz közel, a Pavilonsor mellett interaktív elemekből álló, díjmentesen használható Vízi játékpark várja a nyári időszakban a gyermekeket, akik így különböző fizikai jelenségekről játszva szerezhetnek ismereteket.


Fizikai kísérletek gyerekeknek

A játékparkról

A vízi játékparkban a gyermekek a víz fizikai tulajdonságaival, jellemzőivel ismerkedhetnek meg játékos, élményszerű módon, a park részét képező különböző malmok, zsilipek segítségével. A szülőket pihenő rész, padok várják, érdemes felkészülniük arra, hogy gyermekük esetleg vizes ruhában tér vissza a játékból. A park használata ingyenes.

“A Vízi játékpark érdekes program gyerekeknek és felnőtteknek is. Két medence körül vannak a víz megmozgatására és irányítására alkalmas kerekek, zsilipek és terelők. A terület egyik felén nagy fák vannak, így a park részben árnyékos. Vannak padok, asztalok is, így pihenni is lehet. A park sarkában van egy kis homokozó is pici csúszdával a kisebb gyerekeknek.”

Vonnak DzsamilaHelyi idegenvezető

Megközelítés, parkolás

A vízi játékpark bejárata az Energia tér felől van. Autóval érkezők a környező, Balaton-parti parkolókban tudják hagyni a gépjárműket.

Élményekkel teli Balaton-part

A Vízi játékpark közelében számos más izgalmas programlehetőséget találhatunk. Először is, ha a nagy játékban megéhezünk, térjünk be a szomszédos Pavilonsor valamely éttermébe, csillapítsuk étvágyunkat! A Pavilonsor végén fellelhetjük a Városi Strand bejáratát, ahonnan kisétálhatunk akár a gyönyörű Szigetfürdőre. Ha nem szeretnénk újból vizesek lenni, tovább sétálhatunk a Mólóra, ahonnan sétahajók, más településekre induló járatok indulnak, valamint részt vehetünk programhajózáson is. A Balaton Szálló előtt lévő Óriáskerékből a csodálatos balatoni panorámát tekinthetjük meg. Ha felfedeznénk Keszthelyt és környékét, megtehetjük két keréken is, a Vízi játékpark melletti Energia téren lehetőségünk van kerékpárbérlésre is.

Információk

Térképen mutasd

8360 Keszthely, Csík Ferenc sétány

Elérhetőségek

Nyitva tartás

  • Május 18. - Szeptember 01.
  • Átmenetileg zárva: Nyitás május 18.
    • szombat (ma) Zárva
    • vasárnap Zárva
    • hétfő Zárva
    • kedd Zárva
    • szerda Zárva
    • csütörtök Zárva
    • péntek Zárva

Teljesítsd a kihívásokat!

Ha már Keszthelyen jársz, akkor töltsd le a díjnyertes HELLO Keszthely mobil-appot és gyűjtsd be a jutalmakat! Bővebben

App Store Google play
Kávéőrült
Kávéőrült
Az élet apró örömei - jó kávé mind felett!
Festetics családi bringatúra
Festetics családi bringatúra
Kóstolj bele a Festetics-örökségbe kétkeréken!
Parkolj ingyen 2024-ben is!
Parkolj ingyen 2024-ben is!
Spórolj velünk! Parkolj ingyen napi 1 óráig 2 autóval 2024-ben is.
Nyertes dobás
Nyertes dobás
Nyerj egy meccset petanque-ban a Pethő Háznál!
+26Kihívás vár
még rád

Ez is érdekelhet

Festetics-kastély

Festetics-kastély

A Festetics Kastély parkja

A Festetics Kastély parkja

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Összes Szabadidő