Balaton és a Keszthelyi-öböl

Sokan vélekedünk úgy Keszthelyről, hogy olyannyira komplex város, ha egy elemet, látnivalót kivennénk belőle, akkor is értékes, különleges lenne, kiemelkedne a többi város közül. Na, de eltudjuk képzelni a Balaton nélkül? A Balaton Kulturális Fővárosát? Nem valószínű.


Balaton, ahogy mi szeretjük

A Balaton a múltban

Hisszük vagy sem, sokáig az itt élők nem turisztikai látnivalóként tekintettek a Balatonra. Legfeljebb libákat úsztattak benne- ahogy a Libás strand esetén is láthatjuk, halásztak belőle, öntözésre, az állatok itatására használták fel a tó vizét. Érdekes, hogy hiába keresünk Balatonról szóló költeményeket, a tó valamiért sokáig nem fakasztotta dalra költőinket. Klasszikus balatoni fürdőkultúráról is csupán a XIX. század második harmadától beszéltünk, de más, a tóhoz kötődő tevékenységek, mint például a hajózás, már korábban jelen volt. Itt is elsősorban kereskedelmi célokra kell gondolnunk, például a fa, vagy a só szállítása a Balaton keleti medencéjébe. Ne feledjük a  Phoenix-et, a Balaton valaha volt legnagyobb vitorlását, amelyet 1797-ben bocsátott útjára a Festetics család.

A Balaton és mi

Mit jelent nekünk a Balaton? Ugyanazt jelenti egy itt lakónak és egy nyaralónak? Bizonyára nem, hisz ahányan vagyunk, mindannyian más miatt kötődünk a Magyar Tengerhez. Sokan amiatt érkeznek ide, hogy fürödjenek a vízben, míg más hajózni, vitorlázni szeret rajt.

Balaton vize a nádasbólTippHa fürödni szeretnél, de tartasz tőle, hogy nem elég meleg a tó vize, csekkold le a vízhőmérsékletet itt.

Valaki abban bízik, hogy a tóból foghatja ki a majdani karácsonyi vacsora részét képző halat. Sokan sportolni, biciklizni, futni szeretnek a tó mentén, hisz mennyivel motiválóbb ilyen környezetben az ilyen szabadidős tevékenység, ahol, ha megállunk pihenni, a mi kis tengerünkben gyönyörködhetünk. Rengeteg lehetőséget teremt a tó azok számára is, akik szép pillanatokat szeretnek megörökíteni, a balatoni napfelkeltéhez vagy naplementéhez nincs fogható, amely minden évszakban, sőt, minden nap más arcát mutatja.

“Gyönyörű környezet és jó horgászati lehetőséget nyújt , főleg a pergetős horgászok részére.”

Molnár GyulaHelyi idegenvezető

Tipp Balaton látványa a keszthelyi óriáskerékből, vagy a Keszthelyi-hegységbőlTippMagára a Keszthelyi-öbölre rátekinthetünk nyáron a part menti óriáskerékből, de szép látvány tárul elénk akkor is, ha a Keszthelyi-hegység kilátóiból tekintünk a vízre.

Egy biztos, a mai emberek számára, az életmódbeli változásoknak, technikai újításoknak köszönhetően többet jelent a Balaton annál, mint vízi kereskedelemre lehetőség.

Neked mit jelent a Balaton?

Horgászat a Balatonon

Ha horgászás céljából keressük fel a keszthelyi Balaton-partot, több célpontunk is lehet. Strandszezonon kívül pecázhatunk a Libás-, és a Helikon strandon. Az év egészében a Yachtkikötő mögött, a Libás-, és a Városi Strandot összekötő kerékpátút mentén, valamint a móló környéki részeken, és a Halászcsárda előtti öbölben.

Tipp! Nézd meg a keszthelyi hajóállomást és yachtkikötőt webcamerák segítségével bárhonnan!TippKukkants rá a Balatonra! Az állandó fix webkamera helye Keszthelyen, a Keszthely hajóállomásnál van.

Információk

Térképen mutasd

8360 Keszthely, Balaton-part

Elérhetőségek

Teljesítsd a kihívásokat!

Ha már Keszthelyen jársz, akkor töltsd le a díjnyertes HELLO Keszthely mobil-appot és gyűjtsd be a jutalmakat! Bővebben

App Store Google play
Kutyagolós
Kutyagolós
Állok allébe!
Dobókocka
Dobókocka
Felnőtt megőrző szombatonként
Mit csinál az unatkozó várvédő?
Mit csinál az unatkozó várvédő?
Elfoglalja magát!
Fenyves allé séta
Fenyves allé séta
Fasorok városa
+30Kihívás vár
még rád

Ez is érdekelhet

Festetics-kastély

Festetics-kastély

A Festetics Kastély parkja

A Festetics Kastély parkja

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Összes Szabadidő