A város nevezetes épületei

Keszthely belvárosi és Balaton-parti nevezetes épületei közt akadnak olyanok, amelyek ma nem azt a funkciót töltik be, mint építésük idején. Ismerjük meg Keszthely régi épületeinek történetét!


Régi hivatalok, villák és szállók

Egykori városháza

Érdekesség a régi városháza épületében ma a Goldmark Károly Művelődési Központ működikÉrdekességHa száz évvel ezelőtt hivatali ügyeidet szeretted volna intézni, nem a jelenlegi Polgármesteri Hivatalba, hanem a Sétálóutcán lévő, ma a Goldmark Károly Művelődési Központnak helyet adó épületbe kellett volna menned.

Az egykori Városháza, kora eklektikus stílusában a XVIII. század második felében épült. Homlokzatán a város címere utal eredeti rendeltetésére. Lépj be régi kapuján, és tekintsd meg lépcsőházában a Keszthelyi Pantheon márványtábláit, melyek a keszthelyi kötődésű ikonokról emlékeznek meg!

Városháza

A város főterén található Városháza amellett, hogy fontos szerepet tölt be a város közigazgatási életében, esztétikailag is hozzájárul a szép városképhez. A Festeticsék udvari építésze, Hofstädter Kristfóf által tervezett épület eredetileg szállásháznak/megyeháznak épült, majd átépítését követően nyerte el copf stílusú homlokzatát. Több évtizedig, 1865-1897 között itt működött a Georgikon utódjaként megnyílt Mezőgazdasági Tagintézet. Majd később takarékpénztári székházként, postaként is funkcionált, a Balatoni Múzeum kiállításainak is helyet adott. Az 1930-as évek óta tölti be a városháza funkcióját, ma a Polgármesteri Hivatal székhelye. Amikor az épület felújítására került sor, meglepetés érte a renoválásban részt vevőket, ugyanis a több réteg vakolat alatt freskókat véltek felfedezni. A freskókat Haraszti László, keszthelyi festőművész festette újra. A Dísztermet is akkor tárták fel, a létezéséről egészen addig nem tudtak.

Keszthelyi városháza homlokzataTippCsodáld meg a Városháza szép épületét akkor is, ha turistaként érkezel hozzánk, és nincs feltétlenül dolgod a keszthelyi városházán!

Villanegyed

Ha a Balaton-part felé haladunk, feltűnhet, hogy a Helikon parkot körülölelő házakon a Monarchia korának stílusa köszön vissza. Nem véletlen, a múlt századfordulón villák építési hulláma indult a park környékén, az akkor épült házak stílusa ma is meghatározó. Hogy milyen stílus pontosan? Az eklektika, szecesszió visszafogottabb irányzatai, mellette svájci stílusjegyeket hordozó fából épített homlokzati szakaszok is megjelennek.

Hullám Szálló

Ha a Pavilonsoron át közelítjük meg a Balaton-partot, a sor végén balra egy, több mint százéves épületet láthatunk. Eredeti funkciójára utalva hirdeti homlokzatán a felirat: Hullám Szálló. A szálló 1893-94 között épült fel Schadl János tervei alapján, azt követően, hogy a Balaton-part a város birtokába került. Forgalma hamarosan oly nagy volt, hogy oldalszárnyakkal kellett bővíteni az épületet. 1912-ben kigyulladt a szálló, de sikerült helyrehozni a tűz okozta károkat, fontos kulturális rendezvényeknek adott otthont az épület az elkövetkező évtizedekben.

Hullám-szálló és terasza, ahol élénk gasztronómiai élet folyikÉrdekességMég az 1921-es Helikon ünnepség díszebédjét is itt tartották, amelyen a kormányzó, Horthy Miklós is részt vett.

A második világháborút követően folyamatosan romlott az állapota, a 70-es években közel került a bontáshoz, de a helyi lakosság összefogásával megmenekült.

Napjainkban nyaranta az egykori szálló teraszát a Gasztroplacc töltötte meg élettel, várja kézműves sörökkel, burgerekkel, street food ételekkel éhes, balatoni panoráma mellett enni-inni kívánó vendégeit.

Balaton Szálló

A Balaton Szállót 1895-ben adták át. 1954 után vállalati üdülő lett belőle, majd állapota fokozatosan romlott, egy 2008-as tűz a tetőszerkezetét tette tönkre. A mai napig vár a felújításra. Tavasztól őszig a szálló előtti téren áll a Keszthelyi Óriáskerék.

Információk

Térképen mutasd

Elérhetőségek

Teljesítsd a kihívásokat!

Ha már Keszthelyen jársz, akkor töltsd le a díjnyertes HELLO Keszthely mobil-appot és gyűjtsd be a jutalmakat! Bővebben

App Store Google play
Vérangyal
Vérangyal
Segíts másokon, adjál vért a kórházban!
Forduló a Hévízi-tónál
Forduló a Hévízi-tónál
Tekerj a Balaton és a Hévízi-tó között!
Keleti ízek
Keleti ízek
Válassz egyet a thai fűszeres tészták közül!
Technika nyomában
Technika nyomában
Less be a technika világába!
+26Kihívás vár
még rád

Ez is érdekelhet

Festetics-kastély

Festetics-kastély

A Festetics Kastély parkja

A Festetics Kastély parkja

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Összes Szabadidő